2013. június 9., vasárnap

2013 nyári táborunk programja

Idén is felfedezzük Budapestet gyalog és gondolatban, írásban és kreatív eszközökkel. A megismerés-elemzés-alkotás egymásra épülő rendszerében, nyári szabadidős környezetben a tanulás izgalmas formáját élik meg a fiatalok, sok játékkal, kreatív és közösségépítő programokkal.

  • Műhelymunkák és beszélgetések – az építészet és épített környezet alapfogalmait együtt építjük fel, alapvetően a gondolattérképezés módszertanával. Minden táborozó gondolata beépül a rendszerbe, ahogy a környezetünk  is sok kis részkomplex egysége. A hét folyamán kialakítjuk az ideális város rendszerét.
  • Budapesti kalandozások – a hét programjához, témáihoz kapcsolódóan a város olyan helyeire látogatunk, ahova a fiatalok másképp nem jutnának, pl. a Rácz Fürdőbe vagy az új metró építkezésére.  
  • Projektmunkák – minden nap egy-egy kreatív-építő foglalkozás biztosítja, hogy a fiatalok megvalósítsák a látottak, hallottak, megtapasztaltak alapján saját – egyéni és csoportos – alkotásaikat. Lakásmakettet készítünk, színmozaikkal a Tranzit sarkában kijárt ösvényt kirakjuk, hidat és tornyot építünk tésztából, hajót készítünk, megfestjük a táborozók ideális városának képét.
  • Szabadidős programok – sport és szabadtéri szabadidős játékok lehetősége a kalandozásainkhoz kapcsolódó tereken, a helyszínen és a közeli vasúti töltés menti ladbapályákon biztosított.
  • Kiállítás és bemutató – a tábor végén a hét munkáiból, alkotásaiból kiállítást rendezünk. A fiatalok bemutatóját követően szeretettel várjuk Önöket egy kávéra, teára és beszélgetésre.


Táborrend

8:00-9:00 Érkezés
9:00-11:30 Délelőtti foglalkozás
11:30-13:00 Szabadidős játékok, mozgás, foci
13:00 Ebéd
14:00-16:30 Délutáni foglalkozás
16:30-17:00 Távozás

A tábor heti programja

Hétfő

Délelőtt: Megismerkedünk egymással. Közös műhelybeszélgetésben az építészet, a város és a vidék gondolattérképeit kezdjük megalapozni, amelyet egész héten át fejlesztünk.
Kalandozás: Napi kalandozásunk a Rácz Fürdőhöz vezet. A fürdő gyönyörű példája az egymásra épülő korszakok összhangjának. Belső tereivel időutazást teszünk vissza, a török korig. Az épület bemutatja a 14. századtól napjainking a különböző korok építészeti jegyeit, emellett az építészeti alapkérdéseket és válaszokat – alak, forma, lépték, arány, anyagok, szín, fény – is kiválóan szemlélteti.
Délután: Építészet, ritmus, zene – az építészeti korszakjegyek lényegét próbáljuk megtalálni a zenében. A ritmus mellett a színek fontosságát keressük – egyéni alkotásokból színmozaikot készítünk.

Kedd

Délelőtt: Műhelybeszélgetésünk a terekról szól, amelyekben élünk. Külső és belső terek, nyitott és zárt terek vesznek minket körül életünkben. A külső terek használatának szempontjairól kérdőívet készítünk.
Kalandozás: Napi kalandozásunk az Allée Központhoz vezet. Megnézzük és értékeljük a belső és külső terek arányait, összhangját, de egyben a használatát is. Beszélünk a piac, a vegyes használat fontosságáról, a közösségi terek rendszeréről. A táborozók a kérdőív segítségével megkérdezik az ott levőket, áthaladókat.
Délután: Délutáni foglalkozásunk fő témája a saját legkisebb terünk, a belső tér, amiben élünk: a lakás. Milyen a jó lakás? Vannak-e általános elvárások, és hogyan változnak a részletek a használati igények alapján? Műhelybeszélgetésünk és gondolataink után makettet készítünk – a táborozók különböző emberekre/családtípusra (sokgyerekes család, legénylakás, diák, ...) terveznek majd és készítik el a makettet. Munkánkkal a valóság kicsinyített képét alkotjuk, mely során a gyermekek a lépték, szín, fény, textúra, berendezés részletekkel is foglalkoznak.

Szerda

Délelőtt: Műhelybeszélgetésünkben a víz fontosságáról beszélünk. A víz milyen szerepet játszott a települések kialakulásában, növekedésében és milyen szerepet játszik ma? Sokrétű használata a város (és gondolattérképünk) új szempontját jelenti. Vajon tudatosan bánunk-e a vízkészletünkkel?
Kalandozás: Napi kalandozásunk a Dunához vezet. A dél-budai parton meglátogatjuk a Kelenfüldi Erőművet, és a Rákóczi-híd hídmesterével találkozunk, aki a hídról mesél, a szerkezetét megmutatja.
Délután: Egyéni vagy kisebb csoporokban hidat vagy tornyot építünk (mindenki saját választása szerint) – megtervezzük a szerkezetét és megépítjük. A nemzetközi tésztaépítő verseny alapkiírására támaszkodunk, de azt kissé módosított formában vesszük a táborozók korához igazítva.

Csütörtök

Délelőtt: Napunk témája a környezetbarát közlekedés. Beszélgetünk a városi és távolsági közlekedés történeti fejlődéséről. A vízi közlekedés a város (mint termelés) és vidék (mint ellátás) kapcsolatának történeti eleme és mai lehetősége is. Metró, földalatti, villamos a városi közlekedés fontos tömegközlekedési és a környezetbarát módjai, de ide tartozik persze a gyaloglás és biciklizés is.
Kalandozás: Napi kalandozásunk az épülő új metró Tétényi úti állomásához vezet. Táborozóink két magyar közlekedési innovációval is megismerkedhetnek– a vállalkozó kedvűek a string-bike-ot (bicikli) és a gauswheel-t (roller) is kipróbálhatják.
Délután:  Irány a Kopaszi-gát! Csapatmunkában hajót építünk. A 4-5 fős csapatok összemérik tudásukat és kreativitásukat, amely során egy legalább egy embert elbíró hajót kell építeniük. A feladatban a forma, az anyag, a szerkezet összhangját és harmóniáját, és az egyensúly fontosságát keresik. A hajókat persze a Kopaszi-öbölben ki is próbáljuk. Vajon vizesek leszünk-e?

Péntek

Délelőtt: A gondolataink összefoglalásával és kiértékelésével zárjuk a hetet. A hét folyamán kialakítottuk az ideális város képét. Minden táborozó gondolata beépült a rendszerbe, ahogy a várost is sok kis rész komplex egysége alkotja. Gondolattérképünket  áttekintjük: mik az ideális város fő elemei? Milyen a kapcsolata a vidékkel? A gondolattérképünk mellett az ideális városkép terveit elkészítjük és a városképünket a Tranzit üvegfalára megrajzoljuk.
Délután: Készülődünk a kiállításra: alkotásainkat, munkáinkat rendezzük, kiosztjuk magunk közt a bemutatókat/prezentációkat, és várjuk az érdeklődők érkezését.
16:30   Kiállítás megnyitó – Utána a szülőkkel és vendégeinkkel beszélgetés egy pohár szörp, egy csésze kávé vagy tea mellett.

Érdeklődni és jelentkezni Beleznay Évánál, az ebeleznay@yahoo.com címen vagy a +36-30-205-3797 telefonon lehet.

ÚJRA! Budapesti kalandozások nyári tábor



Kedves Szülők, kedves Táborozók!

Idén is megtartjuk Budapesti kalandozások táborunkat, ahová sok szeretettel várjuk tavalyi barátainkat és új táborozóinkat!

Helyszín: Tranzit Art Café  (Kosztolányi D. tér melletti volt VOLÁN buszpályaudvar; http://tranzitcafe.com/component/option,com_contact/Itemid,10/)
Időpont: A két turnust napközis (nem ottalvós) jelleggel indítjuk a 2013. július 29-augusztus 2. és az augusztus 5-9. heteken, hétfőtől – péntekig, reggel 9-től délután fél 5-ig
(érkezés 8-tól, távozás 5-ig)
Táborvezetők: Beleznay Éva (építész/urbanista, Budapest volt főépítésze) és Székely Magdolna (pedagógus)
Ajánlott korosztály:   8-14 év
Minimális létszám: 5 fő, Maximális létszám: 25 fő
Egy hét tábor ára 25 000 Ft
Kedvezményes testvér ár: 20 000 Ft                                          
Lehet egy-egy napra is jönni. Egy nap ára: 6500 Ft
A tábor ára tartalmazza a foglalkozások költségét, napi 3 étkezést (meleg ebéd + gyümölcs és pogácsa), vizet és limonádét, és a különleges helyszínek belépőjét.

Érdeklődni és jelentkezni Beleznay Évánál, az ebeleznay@yahoo.com címen vagy a +36-30-205-3797 telefonon lehet.