2013. augusztus 8., csütörtök

Szerda, augusztus 7.

A hét közepére értünk. Reggel még csak mi vagyunk a Tranzitban és néhány áthaladó ember. A gyülekező alatt az Activity játék köti le a csapatot.


A Rácz fürdő helyett a Kopaszi-gát lett a napunk fő attrakciója. Előkészítettük a faágainkat és pet-palackjainkat, beraktuk vágó- és kötözőeszközeinket, feltöltöttük kulacsainkat, és irány a Kopaszi-gát!

Mi Magdival egy tutaj építését terveztük, de gyorsan kiderült, hogy lelkes kalandozóink kisebb csoportokban "saját" hajót szeretnének. És így is lett: három tutaj készült.

A lányok a jól bevált három főrúdra szerkesztett hajót kezdték el építeni.




Balázs, Norbi és Vince hasonlót, de kisebb rudakból építettek. Végig a szerkezet készítése során arról beszéltek, hogy milyen szuper lesz beborulni róla!




Levente, Bálint és Zoli egy katamaránnak álltak neki. Jól kitalált szerkezettel a legteherbíróbb hajónak is bizonyult!


A kisebb palackokból még egy mentőmellény is készült!


Eddig is izgalmas volt, de csak most jött a java! Mindent ki kellett próbálni! A tutajok egy-egy gyermeket (no persze engem is) bírtak el, a katamarán azonban a három alkotója alatt sem süllyedt el.








Nehéz volt otthagyni a Kopaszit a kánikulában, de várt minket a szuper ebédünk és persze a délutáni munka. Az eredeti program szerint a forma, szerkezet és funkció összhangjáról szóló rövid beszélgetés után makettet készítettünk.








A délelőtti program elhúzódása miatt a makettekkel nem teljesen készültünk el, így a másnapi befejezéssel kellett zárnunk a napot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése