2012. augusztus 7., kedd

Ybl-díjas kalandozók!

Lizi és Panni papája az Urbanista blogon írt rólunk.
Mindenkinek nagyon köszönjük a két hetet!
Magdi és Éva

2012. július 23., hétfő

Ez is nektek való!

Az ittlakunk.hu oldalán megjelent a "Heti holjárunk" - szobrok, épületdíszek rejtvényben.

Úgy látszik, nemcsak nekünk, másoknak is fontosak fővárosunk rejtett kincsei, kővé (bronzzá) változott díszei. Kedves kalandozótársak! Folytassátok, amit a táborban elkezdtünk! Ha láttok valami érdekeset, küldjétek el az ittlakunk.hu oldalra!

Hajrá kalandozó! Vegyél részt benne!

RAJTAD IS MÚLJON! - EGYNYÁRI VIRÁGÁGY TERVEZŐ PÁLYÁZAT


Szereted a virágokat? Szereted a színeket, formákat, mintákat merészen összepárosítani? Itt az ideje, hogy a papírra vetett álmaidat Budapest közterületein meg is valósítsd! Tervezd meg Te, hogy nézzen ki 2013-ban az egyik budapesti virágágy!

A FŐKERT Nonprofit Zrt. és a FŐGÁZ közös, virágágy tervező pályázatot hirdet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A két közmű cég összefogásának, illetve a pályázatnak a célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét a zöld fontosságára, arra, hogy a városi tér a lakosságé, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. A pályázaton résztvevőknek - korosztályonkénti bontásban - lehetősége nyílik arra, hogy megtervezzék az egyik budapesti virágágyat, melyet 2013 tavaszán a FŐKERT Nonprofit Zrt., és a FŐGÁZ közösen meg is valósítanak. A II. János Pál pápa téren kialakításra kerülő virágágy elkészítését a FŐGÁZ a nyertesekkel közösen, egy környezettudatos gyermekprogramokkal és meglepetésvendéggel tarkított rendezvény keretein belül biztosítja.
A beérkező pályázatok előszűrését szakmai zsűri végzi majd, de a végső nyertest közönségszavazással döntheti majd el Budapest lakossága.

A pályázatban résztvevő helyszínek korosztályonként:

»  6-10 éves korosztály - Mikó utcai virágágy
»  10-14 éves korosztály - II. János Pál pápa tér
(ide egy új, 60 m2-es virágágyat alakítunk ki a FŐGÁZ támogatásával)
»  14-18 éves korosztály - Erzsébet tér
»  felnőtt - Eötvös tér

A pályázat itt érhető el

Újra itt a péntek...

Irány a Kopaszi gát hajóval. Amíg a megállóban várakoztunk, előkerült megint egy feladat - a régi Dunaparti látképet kellett a maival összehasonlítani és megtalálni a különbségeket.



Rossz időt jósoltak, de szuper lett - napsütésben hajózhattunk a Kopaszi gáthoz, és ott is végig jó időnk volt. Érkezéskor a "fűre lépni szabad" és a fű selymessége a lányokat cigánykerekezésre hívta. Árnyékos helyet kerestünk a hátizsákjainknak, és előkerült a labda is.







A vízhez néhányan lementünk, de a társaság csak akkor futott, amikor Milán begázolt és hatalmasat csobbant. A szűk hosszú nadrágok szára bizony benedvesedett - sokat szárítani is kellett a hazaindulásig. A lányok pedig a halakat kergették, de hogy - hogy nem, egyiket sem fogták meg. 





Pénteki csoportképünkön három kalandozótárssal több lett, akik hét közben csatlakoztak:





Soma, Bálint, Lizi, Réka, Maja, Panni, Zsófi, Fanni, Eszter, Zorka, Sára, Lili, Milán

Visszatérve a FUGA pincéjébe, a délután egy párnacsatával kezdődött.


De azért még a kortárs építészet is hátra volt. Sajátosságairól, stílusjegyeiről vetített képek alapján beszéltünk - ki kellett találni, hogy az épületek milyen funkciót, tartalmat hordoznak. (Bálintot egy idő után le kellett állítani, mert mindent azonnal kitalált.)

A búcsúzás előtt még táborozóink mesét írtak a házak kővé vált díszítéseiről. Bepótoltuk az elmaradt víztesztünket is (gyógyvíz, ásványvíz és csapvíz megkülönböztetése). 







Ez a hét is véget ért.
Jól éreztük magunkat, és több táborozónk azzal búcsúzott, hogy jövőre is legyen ilyen kalandozótábor.

Mindenkinek szép nyarat kívánunk: Éva és Magdi


Csütörtök - Budai Vár

Kincskereső csapatjátékunk végigvitte kalandozótársainkat a Budai Várnegyed polgárvárosi részein.
Megint három csapatunk lett - térképen bejelölt pontokat kellett érinteniük és a kapcsolódó kérdésekre a válaszokat megadni. (Bécsi kapu és török kor, Mária Magdolna és Nagyboldogasszony templomok, gótikus ülőfülkék, átalakuló házak a Vörös Sün példáján, várossziluett) (Egy esküvői pár fotózása egy kicsit elvonta figyelmünket, de aztán visszatértek a lányok a feladatokhoz.)



A Labirintusban ismét nagyobb izgalmat váltott ki a Drakulához kapcsolódó hiedelem és a kínzókamra, mint a vár geológiai érdekességei. Érthető: mégiscsak nyári táborban és nem iskolában, és mégiscsak gyerekek vagyunk! (mármint rajtam és Magdin kívül - bevallom, engem továbbra is a márga és mészkő rétegek tudnak lázba hozni!)





Délután előkerültek a külföldi utazók leírásai is - rövidebben, mint múlt héten, és mivel kisebbek voltak táborozóink, saját felolvasásomban - ami alapján végigkövettük a várnegyed és a Budavári Palota fejlődését. Most is a szőlőskertek uzsonnánkká váltak, amint beépültek a váralji területek (Víziváros, Rácváros, Újlak, Krisztinaváros).



A Budai Vár kapcsán beszéltünk a haditechnika fejlődésével együtt kialakuló várépítés korszakairól.    Soma és Fanni feladata különböző erősségű várak építése volt (lakótorony, sima fal, dupla fal földkitöltéssel, ahol a földet kreppapírral helyettesítettük, erőd), míg a többiek katapult-készítésbe kezdtek és a lövedékeket tökéletesítették. (a katapult ötletet itt találtam)

  



Hamarosan felsorakoztak a támadó haderők, és próbálták a várakat, falakat lerombolni. Kevés sikerrel - a várak ellenálltak a lövéseknek, a katapult lövedékek nem bizonyultak elég tömegűnek. Így aztán néhányan a támadók soraiból a védőkhöz csatlakoztak, hogy a sérüléseket folyamatosan kijavítsák.







Milán a történeti katapult rajzot látva csinált egy "igazi" lövőeszközt is, és persze a lövedék veszélyességére is voltak ötletei.



Néhányan a katapult más hasznát is megtalálták ám, pl. szőlőevésben is igen hasznos tud lenni :)